TRÉNING
Én küzdök érted lépten, nyomon.
A közöny és érdektelenség lehúz,
mint bűzös, sötét, titkokkal teli mocsár,
ott pöffeszkedik két ember között,
legyenek akár tenyérnyi távolságra is.
Mosolyogva nézek a szembejövőre,
hátha tükörként mutat nekem arcot.
Én átlátok rajta, ő átnéz rajtam,
s megy tovább a semmibe, ahonnan jött,
s szentül hiszi, sürgős dologban jár el.
Intézi, ami neki fontos, előre csak!
Furakszik, zsarol, zsíroz, elégedetlen,
„Kicsiben az életet élni sem érdemes,
élek a fényben!” – mondja, s bekucorodik
egy boxba a kávéházi füstben.
„Irigyelj csak engem, én sikeres vagyok” - sugárzik.
A tyúkszem a menedzsercipőben
is éppúgy fáj. Tartalék-zokni a lábszag
ellen, a valódi bőr lap-toptáskában,
„Nekem simán megy
De az ajtón kijutva ordít a telefonba,
anyázva száll a luxusautóba be, nagyot
kortyol az ásványvízből, - a gyorsítóra kell,
csikorogva sírnak, kavicsot szórnak a széles
gumik, elől csonttörő rács csillan a napban.
Kiáltanék utána, hé, az élet nem arra van!
Te már jóval korábban eltévedtél!
De úgysem hallaná, már 600 decibel
süketíti, dönget az úton, siet tovább,
s zárja vasabroncsokba túlpörgött agyát.
Úgy gondolkodik, úgy érez, él, ahogy kell:
a félelem a vesztéstől sarokba szorítja,
otthon is riasztóval védi, ne lopják a lelkét.
Hja, barátom, a riasztó akkor is szól,
ha olykor szárnyalni támadna kedve.
Én próbálok küszködni, most tollal
A mosoly egyenként már rég nem elég!
Szólok: álljatok meg, nézzetek körül!
Csak egy érintésre lépjetek közelébb!
S kérdezzétek egymástól: segíthetek?
Új kapcsolati tőkét kell építeni,
de most érdek nélkül kezdjétek el!
Tegyetek egy kis jót bárkivel, csak úgy!
Merjétek hinni, hogy mindig megéri, s néha
hordjátok nyitott tenyéren a szíveteket!