TRÉNING

Én küzdök érted lépten, nyomon.
A közöny és érdektelenség lehúz,
mint bűzös, sötét, titkokkal teli mocsár,
ott pöffeszkedik két ember között,
legyenek akár tenyérnyi távolságra is.

Mosolyogva nézek a szembejövőre,
hátha tükörként mutat nekem arcot.
Én átlátok rajta, ő átnéz rajtam,
s megy tovább a semmibe, ahonnan jött,
s szentül hiszi, sürgős dologban jár el.

Intézi, ami neki fontos, előre csak!
Furakszik, zsarol, zsíroz, elégedetlen,
„Kicsiben az életet élni sem érdemes,
élek a fényben!” – mondja, s bekucorodik
egy boxba a kávéházi füstben.

„Irigyelj csak engem, én sikeres vagyok” - sugárzik.
A tyúkszem a menedzsercipőben
is éppúgy fáj. Tartalék-zokni a lábszag
ellen, a valódi bőr lap-toptáskában,
„Nekem simán megy minden, hiszed?”

De az ajtón kijutva ordít a telefonba,
anyázva száll a luxusautóba be, nagyot
kortyol az ásványvízből, - a gyorsítóra kell,
csikorogva sírnak, kavicsot szórnak a széles
gumik, elől csonttörő rács csillan a napban.

Kiáltanék utána, hé, az élet nem arra van!
Te már jóval korábban eltévedtél!
De úgysem hallaná, már 600 decibel
süketíti, dönget az úton, siet tovább,
s zárja vasabroncsokba túlpörgött agyát.

Úgy gondolkodik, úgy érez, él, ahogy kell:
a félelem a vesztéstől sarokba szorítja,
otthon is riasztóval védi, ne lopják a lelkét.
Hja, barátom, a riasztó akkor is szól,
ha olykor szárnyalni támadna kedve.

Én próbálok küszködni, most tollal
A mosoly egyenként már rég nem elég!
Szólok: álljatok meg, nézzetek körül!
Csak egy érintésre lépjetek közelébb!
S kérdezzétek egymástól: segíthetek?

Új kapcsolati tőkét kell építeni,
de most érdek nélkül kezdjétek el!
Tegyetek egy kis jót bárkivel, csak úgy!
Merjétek hinni, hogy mindig megéri, s néha
hordjátok nyitott tenyéren a szíveteket!
      


SZIVÁRVÁNY

Az ibolya, az illat
nyugalom és csend
tündértánc, a mezőn
ide-oda leng

Józanész, értelem
hideg meg tiszta a kék
a víz, a levegő
a lélek és az ég

Átölel, ellazít, kedves
simogat, altat a zöld
csicsergés és lágy fuvallat
béke, mosoly, anyaföld

A sárga nekem a búzakalász
édes méz vagy fanyar citrom
bizsergető nyári napfény
főtt kukorica a strandon

Csupa kacaj, vidámság
játék, móka, gyerekek
labdázás és kergetőcske
narancsszínű szeretet

A fülembe doboló vér
lobogó tűz és szerelem
izzó-parázsú naplemente
vörös szőnyeg a szívemen
                                   



 
TAVASZ NOVEMBERBEN

Egy szál fehér ibolya kinyílt a kertben.
Csipetnyi tavasz, novemberben.
A fénytől, langyos szellőtől
részegen és bódultan,
még utolsó nyüzsgésre
előmerészkedtek a bogarak
és várnak.
Hosszú, áttetsző, selyemszálú haja van a fának.
Ahogy ebben a késő őszi napsütésben,
a meleg még kicsit kéreti magát a télnek,
csillog, lobog ezernyi ökörnyál.
A platán rázogatja maradék sárga leveleit
a szélnek,
s emez osztja szerteszét, igazságosan.
Látom a vén diófa immár csupasz ágain
a sok pókfonál lebeg, a vége messze van,
mintha őszanyóka állna ki a szélbe,
haját lobogtatni, emlékezvén fiatalságára,
belenevetni a napnak sugarába
az életszeretettől boldogan.
S én már teljesen el is felejtem,
hogy az ezüstösen csillogó hajszálak végén,
valahol
egy pókocska utazik, új otthon utáni vággyal.
S landolva, ismeretlen tájon araszol.
A verebek zajosan pancsolnak a leszakadt
csatornában, a maradék kis esővízben,
oly alaposan végzik a fürdést, olyan elmélyülten,
mert észre sem veszik, mindegyik ott maradt,
hogy ott állok karnyújtásnyira, mosolyogva
ezen a pár percén az igazi csodának,
amitől kicsit megbékél a lelkem.
Nem vesznek észre, és lefröcskölnek engem.
                            


                          
A LEGOPTIMISTÁBB EMBER ÉNEKE
/ József Attila : Tavaszi ének c. verséhez/

Eljött hát a szép tavasz!
Már nincs nálam több sebtapasz.
Az utcákon új falragasz,
Sok meleg hirdetés.

Lágy szellőt hoz a pirkadat!
Ni, egy kuka még itt maradt!
Akad benne pár jó falat,
Kettőnknek kevés.

Virágzó lombú fák alatt!
Vonszold a fagyott lábadat!
S a kartonpapír ágyadat
Jövőre elteszem.

Nézd a gyönyörű kék eget!
Festeni szebbet nem lehet!
Zöldell a fű én legelek,
Te hozod a vizet.

Az aluljáró még oly hideg.
Hová lettek a többiek?
A halál itt járt, még itt liheg,
Sok dolga volt idén.

Ott szerelmes ifjú fűz szüzet.
Találtam csikket, adj tüzet!
Hogy féltik spórolt pénzüket!
Ez tiszta őrület!

Harmat cseppen félereszről.
Sok emelt díjas sms-ből,
Mit kicsiklandoznak zsebedből,
Jól megélnénk mind!

Mit vársz a tavasztól kérdem én?
Te szingli nő, s te vén legény?
Az életed csak képregény.
Alig van már remény.

Ezt a citerát most elteszem,
Jövőre ugyanitt meglelem.
Csak ne ilyen hideg tél legyen
A városszéleken!

Pacsirta szól és rám köszön.
Maholnap én is költözöm!
Nincs is a léthez sok közöm,
Csak életösztönöm.

Szemétlankámon ébredek.
Semmit se tehetek értetek!
Kit érdekel, hogy éhezek?
Bocs, hogy létezek!

Pacsirta szól és fecske fenn.
Senki se hallja énekem.
Reménybe fulladt életem,
A tavaszt éltetem!
                          

Nyilatkozat

Alulírott,..Varga Ibolya..... eredeti szerzöje a mellékelt müveknek, engedélyezem azok közlését a Kaláka Szépirodalmi Folyóiratban, minden anyagi térítés nélkül.
A müvek címei:   Tréning
                          Szivárvány
                          Ki áll ki?
                          Tavasz novemberben
                          A legoptimistább ember éneke
Dátum: 2005-08-23
Név: Varga Ibolya