|
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 2004 |
1972-től veszek részt csoportos
kiállításokon. 1977-ben nyílt első egyéni
kiállításom a Budapesti Műszaki Egyetem Kollégiumában, a Szentháromság
téren.
1979-ben Rómában díjat nyertem, a S.I.L.P.A. által
rendezett nemzetközi festészeti kiállításon.
A következő években férjemmel sokat utaztunk, bejártuk
Európát. Klimt, Chagall, Kandinsky és Klee
művészete különböző szinten volt hatással rám. Hazai
vonatkozásban Csontváry, Bálint Endre, Ország Lili és Gyarmathy Tihamér
festészete érintett meg. Az
idős mester átjött hozzánk Damjanich utcai lakásunkba, és hasznos szakmai
tanácsokkal segítette munkámat.
1993-tól kezdtem el újra kiállítani Budapesten, a férjem és
barátai által létrehozott ArtpOnt Stúdió kisgalériájában, a XI. Bertalan Lajos utcában.
1996 tavaszán kiállításom nyílt Helsinkiben, a Magyar
Köztársaság Kulturális és Tudományos Központjában. Ebben az
évben tagja lettem a Magyar Festők Társaságának, majd 1998-ban a Magyar
Alkotóművészek Egyesületének is.
1999 elején férjemmel, Kovács István Haykovács mobilszobrásszal megalapítottuk az M'artisti Művek elnevezésű alkotóközösséget. Első közös kiállításunk 1999 tavaszán nyílt a Tóalmási
Galériában, majd ősszel Nagykátán a Városi Könyvtárban állítottunk ki.
Egy közösen létrehozott mobil-festménnyel szerepeltünk a
Magyar Festők Társasága által szervezett „KörKépek” című kiállításon
a Vigadó Galériában, 2000 decemberében.
2001 áprilisában dr.Fabényi Júlia Főigazgató meghívott a
Műcsarnokba, ahol „A béke színei” címmel nyílt kiállításom október 26-án.
2004 májusában egy meghívásnak köszönhetően
kiállíthattam Ausztiában.
Az utóbbi hét évben eltávolodtunk Pesttől, jobban
érezzük magunkat vidéken.
Lassan húsz éve, hogy betegségem progresszívitása miatt
tolókocsiba kényszerülve festek. Egyéni és kollektív
kiállításaim listáját mellékelem.