Mátrix

A föld határai készek.
A térképek áttörték a Bibliát.
A hiába Ábrahámok,
a sosem volt Kánaánok után
a mezők véres pocsolyái,
-mint folton-folt lepel’,- takarják,
mit a lepelnek takarni kell.

Szól alóla a tik-tak harangszó monoton.
Homokon épült templomok
tornya fölött magason
az űrön át, az űrök határán,
túl a lepelnek bibliáján
egy árnyéktalan Góliát
tik-takot, bim-bamot
kipp-koppra vigyáz.

A szabadság határai készek.
Az akaratrések törésvonalán
villogó töviskerítések:
Igen. Nem. Állj.
Az emberarcokon rejtjeles csipesz.
Nézitek a tízjegyű kódot.
A helyértékek miértje kódolt.

Templom alatt a homokszem,
a csillagjegy táltoshomlokon
az ivartalanok rendjében
egyformán rokon.

Mindenki az Egyke mutánsa,
az Egy morzsa-óriása.
A nagy súlytalanság mérlegén
minden darabod
nagyobb, mint másé.
S úgy leszel a Bárki Góliáté,
hogy csak veszel, veszel, veszel.

Az egyszerre leány-legény
kilobájtos vérerén nincs irány.
Bárhol, bármiben, bárkivel
adáson, vételen győzhetel.
És magadba szerelmes leszel.

A vége van világban
az utolsó játszma
körbejár.
Eszk, enter, delete.
A játék megáll.

De szélein a világok-világán,
túl a lepelnek bibliáján,
túlon adáson, túlon vételen
szólít a majomember: szeretem.