SZAKMAI
ÖNÉLETRAJZ
1954-ben születtem Budapesten.
Érdeklődésem a képzőművészetek iránt 16 éves koromban
kezdődött, amikor Rómában élő nagynéném segítségével megismerkedtem
Olaszország régi és új művészetével. Itália és Erdély máig meghatározó élmény
számomra.
Kezdetben fotózással, fotómontázsok, és
kollázsok készítésével foglalkoztam.
1971-ben tagja lettem az ORFEO
alternatív művészeti alkotóközösség fotócsoportjának, és ezzel
egyidejűleg Bálványos Huba grafikusművész főiskolai
előkészítő műhelyében kezdtem tanulmányokat rajzolni. 1972-ben
különböző anyagokkal és technikákkal kísérleteztem.
1973 szeptemberében gyermekem
született. 1974-ben sclerosis multiplexben betegedtem meg. 1975-ben kezdtem el
rendszeresen olajjal festeni.
A szakmai fogásokat alapvetően
Karátson Gábor és Nagy B. István instrukciói alapján sajátítottam el.
1972-től veszek részt csoportos
kiállításokon. 1977-ben nyílt első egyéni kiállításom a Műszaki
Egyetem Kollégiumában, a Szentháromság téren.
1979-ben Rómában díjat nyertem, a
S.I.L.P.A. által rendezett nemzetközi festészeti kiállításon.
A következő években férjemmel
sokat utaztunk, bejártuk Európát. Klimt, Chagall, és Kandinsky művészete
különböző szinten volt hatással rám. Hazai vonatkozásban Csontváry, Bálint
Endre, Ország Lili és Gyarmathy Tihamér festészete érintett meg mélyebben. Az
idős mesterrel személyesen is találkoztam, amikor a Damjanich utcában
közel laktunk egymáshoz.
1993-tól kezdtem el újra kiállítani
Budapesten, a férjem és barátai által létrehozott ArtPont Stúdió kisgalériájában,
a XI. Bertalan Lajos utcában.
1996 tavaszán kiállításom nyílt
Helsinkiben, a Magyar Köztársaság Kulturális és Tudományos Központjában.
Ebben az évben tagja lettem a Magyar
Festők Társaságának, majd 1998-ban a Magyar Alkotóművészek
Egyesületének is.
1999 elején férjemmel, Kovács István
Haykovats mobilszobrásszal megalapítottuk az M'artisti Művek
elnevezésű alkotóközösséget. Első közös kiállításunk 1999 tavaszán
nyílt a Tóalmási Galériában, majd ősszel Nagykátán a Városi Könyvtárban
állítottunk ki. Egy közösen létrehozott mobil-festménnyel szerepeltünk a Magyar
Festők Társasága által szervezett „KörKépek” című kiállításon a
Vigadó Galériában, 2000 decemberében.
2001 áprilisában Fabényi Júlia
meghívott a Műcsarnok Kisgalériájába, mint később kiderül az én
kiállításommal nyílt meg az intézmény felújított kisterme október 26-án.
Műcsarnoki kiállításom „A béke színei” címmel nyílt meg.
2004 májusában lehetőségem nyílt
Ausztriában, Schörfling am Attersee beli Galerie Zwach Dorschvillá-ban
kiállítani.
2005 végén alkotói ösztöndíjat nyertem
az Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságától. Ez anyagi segítséget jelent egy
tematikus sorozat megvalósításához, amelynél digitális eszközöket is
felhasználok, hagyományos festői technikával vegyítve. Az év elejétől
ezen a sorozaton dolgozom.
Betegségem progresszivitása miatt 20
éve kerekesszékből festek.
Ilyés Márta